Egy 2016-ban kiírt pályázatban hajléktalanellátást biztosító szervezeteket hívak fel a programban való részvételre. Az intézmények bemutatták szervezeti rendszerüket, az ellátások biztorsítását, több innovatív megoldás is beküldésre került. Ennek a programnak az eredményeit dolgozza fel az “Elsőként lakhatás” című négy fejezetből álló kiadvány.
Az I részben áttekintjük az ellátórendszert, kapacitásait, az intézmények működését. A II. számban nemzetközi kitekintést teszünk, a szerzők a hajléktalanellátásra fordított Uniós támogatásokat, felhasználásukat mutatják be. A III-IV. részben az a 2016-2023. között megvalósult hazai „Elsőként lakhatás” program eredményeiről olvashatunk.
Az “Elsőként lakhatás” Magyarországon I- IV. fejezete a SZÁP-on